2024.04.20.

Üdvözöljük!

  Nemrégiben a Tomori Pál Főiskola alapító rektora, Dr. Meszlényi Rózsa a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől az év vállalkozója díjat vehette át. A kitüntetést évente ítélik meg a legelhívatottabb vállalkozóknak.

Tesztelve!

Azt gondolom, hogy az előítélet egy olyan kabát, amelyet gyermekkorunkban kapunk. Sokféle méretben és színben

  Filmajánlóm bevezető gondolatain, őszintén meg kell vallanom, meglehetősen sokat tépelődtem. Az utóbbi években több, kiváló

  Sokan már október végétől nehézségként élik meg az egyre rövidülő nappalokat, a kora reggeli sötétet.

  Nem szoktam horrort nézni, mert az a sztereotípiám a horrorfilmekkel kapcsolatban, hogy jól megijesztgetnek, és

  A nagyvárosi lakótelepek titokzatos vonzerejének kutatása egy kicsit olyan, mintha Mona Lisa mosolyát szeretnénk megfejteni.

Felébredünk. Arra emlékszünk, hol kellene lennünk, de a környezet ingerei teljesen ismeretlenek a számunkra. Közvetlen

Ha a világ minden ideje, egyetlen másodpercben össze tudna sűrűsödni, akkor egyszerre láthatnánk a fiút

  A tanulásnak van egy kulcsfontosságú fogalma, ami bár elég profánul hangzik, mégis az egyik legfontosabb.

Campus

  Megjósolható-e, hogy merre tart a világ? Mi lesz a kimenetele mindannak, ami jelenleg még csak

  Korábban rengeteget utaztam, a diagnózist követően a mozgásom beszűkült a lakásra és a kórházakra, pár

  INTERJÚ DR. HABIL. SUHÁNYI LÁSZLÓVAL, A TOMORI PÁL FŐISKOLA MEGBÍZOTT REKTORÁVAL Milyen szellemi környezetből érkeztél? Milyen

  A Tomori Pál Főiskola a 2022/23-es tanévben nyolcféle szakirányú képzést hirdet. Összegyűjtöttük ebben a cikkben

  Talán a részben online zajló tanítás, talán a Covid alatt kis számban rendezett közösségi programok

  Szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel és az új hallgatók befogadásával hivatalosan is kezdetét vette a

A Tomori Pál Magyar-Angol két tanítási nyelvű Közgazdasági Technikum 9. A osztályos diákjainak egy csapata

  Igazán jó hír lehet a hallgatóknak, hogy idén is tehetnek nyelvvizsgát a Tomori Pál Főiskola

Üdvözöljük!

  Nemrégiben a Tomori Pál Főiskola alapító rektora, Dr. Meszlényi Rózsa a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől az év vállalkozója díjat vehette át. A kitüntetést évente ítélik meg a legelhívatottabb vállalkozóknak. A megtiszteltetés okán Rektor Asszonyt a díjról, a Főiskola fejlesztéséről

Campus

  Megjósolható-e, hogy merre tart a világ? Mi lesz a kimenetele mindannak, ami jelenleg még csak

  Korábban rengeteget utaztam, a diagnózist követően a mozgásom beszűkült a lakásra és a kórházakra, pár

  INTERJÚ DR. HABIL. SUHÁNYI LÁSZLÓVAL, A TOMORI PÁL FŐISKOLA MEGBÍZOTT REKTORÁVAL Milyen szellemi környezetből érkeztél? Milyen

  A Tomori Pál Főiskola a 2022/23-es tanévben nyolcféle szakirányú képzést hirdet. Összegyűjtöttük ebben a cikkben

  Talán a részben online zajló tanítás, talán a Covid alatt kis számban rendezett közösségi programok

  Szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel és az új hallgatók befogadásával hivatalosan is kezdetét vette a

A Tomori Pál Magyar-Angol két tanítási nyelvű Közgazdasági Technikum 9. A osztályos diákjainak egy csapata

  Igazán jó hír lehet a hallgatóknak, hogy idén is tehetnek nyelvvizsgát a Tomori Pál Főiskola

Tesztelve!

Azt gondolom, hogy az előítélet egy olyan kabát, amelyet gyermekkorunkban kapunk. Sokféle méretben és színben

  Filmajánlóm bevezető gondolatain, őszintén meg kell vallanom, meglehetősen sokat tépelődtem. Az utóbbi években több, kiváló

  Sokan már október végétől nehézségként élik meg az egyre rövidülő nappalokat, a kora reggeli sötétet.

  Nem szoktam horrort nézni, mert az a sztereotípiám a horrorfilmekkel kapcsolatban, hogy jól megijesztgetnek, és

  A nagyvárosi lakótelepek titokzatos vonzerejének kutatása egy kicsit olyan, mintha Mona Lisa mosolyát szeretnénk megfejteni.

Felébredünk. Arra emlékszünk, hol kellene lennünk, de a környezet ingerei teljesen ismeretlenek a számunkra. Közvetlen

Ha a világ minden ideje, egyetlen másodpercben össze tudna sűrűsödni, akkor egyszerre láthatnánk a fiút

  A tanulásnak van egy kulcsfontosságú fogalma, ami bár elég profánul hangzik, mégis az egyik legfontosabb.

alumni

  INTERJÚ HÉJA ZOLTÁN VÉGZETT HALLGATÓNKKAL Héja Zoltán Executive MBA Diplomáciai és Nemzetközi Szervezetek Specialista szakirányon végzett idén a Tomori Pál Főiskolán. Szakterülete a személy- és létesítménybiztonsági kockázatelemzés, a biztonság tervezése, ehhez kapcsolódik a munkája is, ráadásul az utóbbi időben több megbízása

  INTERJÚ NAGYOVÁ LENKA VÉGZETT HALLGATÓNKKAL Nagyová Lenka Csehszlovákiában született, az anyanyelve szlovák, de a családjában magyarul is beszélnek. Könyvekből, szótárakból tanult magyarul, és most olyan tökéletesen beszél, mintha egészen kicsi gyerekként sajátította volna el. Az idei évben szakirányú diplomát szerzett a

  INTERJÚ RÓNAI TAMÁS VÉGZETT HALLGATÓNKKAL Rónai Tamás idén végzett a Tomori Pál Főiskolán Nemzetközi Gazdaság alapszakon. Tanulmányait már a középiskolában a Tomoris közösségben kezdte, a Tomori Pál Magyar-Angol két tanítási nyelvű Technikum, akkor még szakgimnázium diákjaként, és közben keményen sportolt, kajakozott,

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.